
Viharos szél, zivatarok jönnek
Ma - főként hazánk nyugati felén, kétharmadán - kalapkergető időben lesz részünk, ugyanis nagy területen erős, a Dunántúlon olykor viharos széllökésekre kell számítani. E tájakon napos, gomolyfelhős idő várható, csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar
- írja időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.
A keleti harmadban azonban egy konvergencia (összeáramlási) zóna alakul ki,
emiatt ott felhősebb idő valószínű, illetve több helyen fordulhat elő eső, zápor, zivatar - figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
Estére csökken a csapadékhajlam, és veszít erejéből a szél is. A hőmérséklet kissé visszaesik az előző napokhoz képest, 19 és 24 fok között alakul a maximum, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél hűvösebb valószínű
- áll az előrejelzésben.

Kiadták a figyelmeztetéseket
A HungaroMet aktuális veszélyjelző térképe szerint jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, valamint Csongrád-Csanád megyékben van érvényben
első fokú figyelmeztető előrejelzés zivatar miatt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Vékony lábakon áll az ukránok menedékes státusza, nehéz döntés elé kerül az EU
Brüsszelnek komolyan mérlegelnie kell, hogy mit kezd majd az itt maradt menekültekkel.
Brutális számokról vallott a Magyarországra tartó autógyártó
Egészen sokkolóan alakultak az eladások, egy aggasztó válság is látszik a háttérben.
Egyre gyorsabban ketyeg a kínai gazdaság időzített bombája
Már a hitelminősítő is riadót fújt.
Olyan bajba került az amerikai dollár, amiről azt hitték, lehetetlen
Egyre nagyobb bajban az amerikai gazdaság, vele a legtöbb befektetés is.
Az EU eltöröltetheti a fapadosok poggyászdíjait – komoly eljárás indult Brüsszelben
A légitársaságok egyre jobban növelik a nyomást a magas, sokak szerint az utasokat lehúzó díjak miatt.
Meghalt Stanley Fischer, a gazdaság „evangelistája”
Az egyik legbefolyásosabb közgazdász 81 éves volt.
Kínát kellene utánoznia az EU-nak, ha utol akarja érni az USA-t?
A Draghi-tervnél többre lesz szüksége az EU-nak.
A szankciók feloldása után arab üzletemberek özönlenek a Közel-Kelet felszabadult országába
Szaúdi és katari támogatást is kap a polgárháborúból lábadozó állam.
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, ...és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem zabálnak húst. Ami növényi: az jöhet, ami állati:...
The post Politika, ha eszünk, politika
Vajon feltámad-e végre a szél?
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a
Bérlet helyett menetjegy?
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szinte mindig kedvezőtlen eredményhez vezet. Nagyon sok ilyen helyzet van az életünkben; pél
Everything Wrong with Retail Investors and Why It Is Not Just Psychology
Retail investors are often portrayed as naïve actors in financial markets: less informed, overly emotional, and prone to predictable mistakes. In the hands of the wrong actor, the retail crowd may not jus
Energia esőcseppekből
A triboelektromos nanogenerátorok új távlatokat nyitnak a fenntartható, decentralizált energiatermelésben.
Dr. Robot rendel - az AI új szerepe az egészségügyben
A diagnosztikától az adminisztrációig, a személyre szabott terápiáktól a betegutak optimalizálásáig egyre több területen kap szerepet az AI. De vajon mennyire bízhatjuk rá magunkat egy...
Th
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.


- Itt a rendelet: megjelent a 2025/2026-os tanév rendje
- Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
- Megérkeztek a havi 3 millió forintos fizetések Magyarországra! - Az 1 millió elérése már gyerekjáték?
- Kijöttek a friss állampapíradatok: olyan történt, amire kevesen számítottak
- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Meddig nőhet még a magánegészségügy?
Miklós Mártonnal, az Ezüstfény magánklinika ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen