Ez lett Nagy Márton harcának eredménye - Több magyarra hullik a pénzeső
Gazdaság

Ez lett Nagy Márton harcának eredménye - Több magyarra hullik a pénzeső

Portfolio
A kormány 130 milliárd forintra emeli a Demján Sándor "1+1" Program keretösszegét - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A döntés azért üzenetértékű, mert erre eredetileg a kormány erre a célra 48 milliárd forintot szánt. Érdekes lesz azt látni, hogy a 82 milliárd forintos plusz összeget honnan teremti elő az idén már eleve kifeszített költségvetésből.

Újabb lépés a magyar kkv-k megerősítése érdekében: 130 milliárd forintra emeljük a Demján Sándor "1+1" Program keretét - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

400 helyett közel 1800 fejlesztés valósulhat meg

- jelezte a tárcavezető, aki már a korábbi napokban jelezte, hogy számára nagyon fontos a keretösszeg növelése. Orbán Viktor már korábban jelezte pénteken, hogy a kormány emeli a keretösszeget.

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn egyenesen úgy fogalmazott, hogy harcot folytat a kormányon belül is, hogy a kkv-knak erre a célra több forrás jusson. "A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kkv-kat támogassuk. Harcokat bonyolítottam le a kormányon belül, és ezt a hétvégén is folytattam, hogy a Demján Sándor 1+1 program keretében bejött 130 milliárd forintnyi igényt mind kifizesse a kormány és amellett érvelek, hogy ők mindannyian kapjanak ilyen forrást. Ez 1800 céget érint - mondta az MKIK konferenciáján.

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott áprilisi interjújában már jelezte: közel háromszoros túljelentkezést tapasztaltak az 1+1 beruházásélénkítő programra, ugyanis a 48 milliárdos keretre 137 milliárdnyi igény érkezett. Két hete pedig az államtitkár azt jelentette be, hogy a Demján Sándor Program „1+1” beruházás-élénkítő támogatási konstrukciójában mintegy 19 milliárd forint értékben már 183 kkv-pályázati kérelem kapott pozitív támogatói döntést.  A 183 cég az alábbi, hátrányosabb helyzetű régiókból került ki, mert először itt szeretnék támogatáshoz juttatni a vállalkozásokat: Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl. 

Nagyon érdekes kérdés lesz, hogy a kormány ezt a kiadásnövelést miből finanszírozza az idei költségvetésben. Ha a kormány nem kompenzálja ezt a kiadásnövelést (például más célokról történő átcsoportosítással, vagy bevételnöveléssel), akkor hiánynövelés valósul meg. Még nem tudni, hogy melyik utat választotta, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a 2025-ös költségvetés már most is elcsúszásban van. Az eredeti hiánycélnál (3,7%) már magasabb hiányt (4,1%) vár a kormány is az idei évre. Ezen a ponton azt is érdemes megemlíteni, hogy a kormány szintén a héten döntött a nyugdíjasoknak járó utalvány idei kifizetéséről, ami számítások szerint 72 milliárd forintnyi idei extra kiadást jelent. Ha a két kiadásnövelő tételt összeadjuk, az már 154 milliárd forintos extra tételnek felel meg.

Miről is van szó?

A kormány tavaly hirdette meg a hazai kis- és középvállalatok támogató Demján Sándor programot, melynek több eleme is van. Ezek közül az egyik az 1+1 KKV beruházás élénkítő támogatási program.

A program a hazai tulajdonú, mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogatja annak érdekében, hogy termelési kapacitásuk fejlődjön, magasabb hozzáadott értékű termékek gyártására nyíljon lehetőség. Egy vállalkozás 5-200 millió forint támogatásban részesülhet. A vállalkozás beruházásnak 50%-át az állam vissza nem térítendő támogatásként biztosítja.

A program elsődlegesen eszközbeszerzést támogat, emellett digitalizációs és megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések is finanszírozhatóak.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Hegedüs Róbert

ChikansPlanet

Vajon feltámad-e végre a szél?

Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a

KonyhaKontrolling

Bérlet helyett menetjegy?

A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szinte mindig kedvezőtlen eredményhez vezet. Nagyon sok ilyen helyzet van az életünkben; pél

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
OSZAR »