Hamarosan 319 ezer forint lesz a horvát átlagnyugdíj
Gazdaság

Hamarosan 319 ezer forint lesz a horvát átlagnyugdíj

MTI
A horvát parlament pénteken elfogadta az új nyugdíjbiztosítási törvényt, amely szerint a kormány mandátumának végéig a jelenlegi 645 euróról 800 euróra (mintegy 257 ezer forintról 319 ezer forintra) emeli az átlagnyugdíjat, továbbá 13. havi nyugdíjat vezet be - közölte a horvát közszolgálati rádió.

A 13. havi nyugdíj szolgálati időhöz kötött. A kabinet októberben határozza meg az azt az összeget, amelyet majd beszoroznak a szolgálatban töltött nyugdíjra jogosító évek számával.

Új képletet is alkalmaznak a nyugdíjak kiszámolásához:

85 százalékban az átlagos bruttó bérnövekedést, 25 százalékban pedig a megélhetési költségek átlagos emelkedését veszik figyelembe

a kedvezőbb tényező javára, attól függően, hogy a bérek vagy a megélhetési költségek nőnek nagyobb mértékben.

Több szolgálati idő

Az anyák minden született vagy örökbefogadott gyermek után 12 hónap szolgálati időt kapnak a korábbi hat hónap helyett, ami gyermekenként körülbelül háromszázalékos juttatásnövekedést jelent.

2026. január 1-jétől eltörlik a korai nyugdíjazás büntetését azok számára, akik betöltötték a 70. életévüket, ami átlagosan 60 euróval növeli majd a jogosultak nyugdíját. A nyugdíjasok teljes munkaidőben dolgozhatnak, és eközben megkaphatják nyugdíjuk 50 százalékát, valamint a kisiparosok is dolgozhatnak 65 éves koruk után, és szintén megkaphatják nyugdíjuk 50 százalékát. A rokkantsági nyugdíj folyósítása mellett a jogosultak napi három és fél órát dolgozhatnak.

Annak érdekében, hogy a kormány ösztönözze azokat, akik tovább szeretnének maradni a munka világában, a törvény újradefiniálja a későbbi nyugdíjba vonulásért járó bónuszt, amely így kizárólag az életkorhoz, és nem a betöltött nyugdíjévekhez kapcsolódik majd. A törvény a legalacsonyabb nyugdíjakat is kiigazítja, amelyek körülbelül három százalékkal emelkednek, valamint átlagosan 75 euróval növeli a rokkantsági nyugdíjat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Értékpapír és állampapír öröklése

A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért

Holdblog

Németország hűti legjobban a világot

Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze... The post Németorsz

Holdblog

Én parkolnék, de nem tudok

Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

Ez is érdekelhet
OSZAR »