
Ma reggel az ukrán légierő kiadta szokásos, napi jelentését, melyben közölték, hogy az orosz haderő egy Iszkander-rakétacsapást is végrehajtott Ukrajna ellen. Több részletet azonban nem publikáltak, később arról sem érkezett hír, hogy valamelyik nagyobb város körül rakétatalálat történt volna.
A délután folyamán jelentést adott ki az orosz védelmi minisztérium:
azt állították, hogy semlegesítettek egy amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszert, amely Dnyipropetrovszk megyében volt telepítve.
Jelentésük szerint a Patriot-rendszer két indítóját, a légtérfigyelő radart, illetve a parancsnoki központot sikerült semlegesíteni.
Az incidensről felvételt adtak ki.
ВС РФ с помощью ОТРК https://t.co/HGkGddPzFu
— ТАСС (@tass_agency) May 22, 2025
A képsorok alapján nem állapítható egyértelműen meg, hogy a Patriot-rendszer valóban károsodott, főleg nem, hogy olyan mértékben, ahogy az orosz védelmi minisztérium állítja. A felvételeken hőjelek, majd egy hatalmas robbanás látható, de az nem látszik, pontosan mi robban fel.
Ukrán lapok nem számoltak be Patriot-veszteségről, de jellemző, hogy csak nagyon ritkán tesznek közzé saját veszteségekről információkat akár orosz, akár ukrán portálok. Az orosz védelmi minisztérium közlését - ahogy általában mindkét oldal ellenséges veszteségekről készült jelentéseit - érdemes fenntartásokkal kezelni.
A címlapkép illusztráció - a képeken nem az Iszkander, hanem a célpont Patriot-rendszer indítója látható. Címlapkép forrása: Getty Images
Súlyos vád érkezett Oroszországgal szemben – Háborús híreink szombaton
Zelenszkij szerint aláássák a béketárgyalásokat.
Teljes csendben a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja Rákosrendezőt
A területet hamarosan le is zárják.
Mindenre fény derül: nem lehet tovább titkolni a fizetéseket
Egy év, és élesedik a szabály.
Mutatunk egy olyan területet Magyarországon, ami busás haszonnal kecsegtet
Eljött az villamosenergia-tárolók kora.
Végleg bedobta a törölközőt Elon Musk? – Elbukott a techguru, botrányos véget ért a DOGE-hivatal
Ennyi volt a fehér házi karrier.
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, ...és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem zabálnak húst. Ami növényi: az jöhet, ami állati:...
The post Politika, ha eszünk, politika
Vajon feltámad-e végre a szél?
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Everything Wrong with Retail Investors and Why It Is Not Just Psychology
Retail investors are often portrayed as naïve actors in financial markets: less informed, overly emotional, and prone to predictable mistakes. In the hands of the wrong actor, the retail crowd may not jus
Energia esőcseppekből
A triboelektromos nanogenerátorok új távlatokat nyitnak a fenntartható, decentralizált energiatermelésben.
Dr. Robot rendel - az AI új szerepe az egészségügyben
A diagnosztikától az adminisztrációig, a személyre szabott terápiáktól a betegutak optimalizálásáig egyre több területen kap szerepet az AI. De vajon mennyire bízhatjuk rá magunkat egy...
Th
Innováció határok nélkül: új korszak a magyar-koreai kutatás-fejlesztésben
2025-ben új lendületet kap a magyar és dél-koreai kutatók, fejlesztők és vállalatok közötti együttműködés: megjelent a 2025-1.2.3-TÉT-IPARI-KR kódszámú pályázati felhívás, amely a ké
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.


- Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
- Megérkeztek a havi 3 millió forintos fizetések Magyarországra! - Az 1 millió elérése már gyerekjáték?
- Kijöttek a friss állampapíradatok: olyan történt, amire kevesen számítottak
- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Meddig nőhet még a magánegészségügy?
Miklós Mártonnal, az Ezüstfény magánklinika ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.