Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés

Izrael szabálya egyszerű: nem lehet atomfegyvere az ellenségnek

Az izraeli katonai doktrína egyik legalapvetőbb sarokköve az, hogy a zsidó állammal ellenséges viszonyt ápoló államoknak nemhogy atomfegyvere, de igazából atomprogramja sem lehet. Jeruzsálem ennek az elképzelésnek először akkor adta meglehetősen látványos jelét, amikor 1981-ben porig bombázta Irak épülő atomkomplexumát Bagdad határában. Jeruzsálem innentől fogva egyértelművé tette, hogy nem lát szívesen atomprogramokat a régióban.

Teherán ugyanakkor többé-kevésbé megúszta az izraeli akciókat. Irán először még az ’50-es években kezdett bele az urándúsításba, ekkor azonban a zsidó államnak még semmilyen aggálya nem volt az atomprogrammal, tekintettel arra, hogy Teherán ekkor még nemhogy nem volt ellenséges állam, az 1979-es forradalomig Jeruzsálem legfontosabb regionális szövetségesének számított.

Az iszlamista hatalomátvétel után Irán valószínűleg túl nagy falat lett volna az IDF-nek, így az ország atomprogramja ellen nyílt támadás sosem indult. Jeruzsálem ettől függetlenül nagy valószínűséggel egyéb módszerekkel igyekezett akadályozni a program működését, az elmúlt években meglepően gyakori jelenség volt az, hogy az Iránban dolgozó atomtudósok rejtélyes körülmények között életüket veszítették. Izrael hivatalosan soha nem ismerte el a gyilkosságokat, de

Jeruzsálemre egyébként sem volt sosem jellemző az, hogy nyilvánosan beismerte volna a hasonló titkosszolgálati akciókat.

Összeomlanak a tárgyalások

A nyugati hatalmak által propagált atomalku első ránézésre még kapóra is jöhetett volna Jeruzsálemnek, a zsidó állam ugyanakkor már lényegében a tárgyalások nulladik napján egyértelművé tette, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelete alatt is biztonsági kockázatot lát ősellensége atomprogramjában, így egészen addig nem fognak megelégedni, amíg az iráni atomprogram teljes felszámolás alá nem kerül.

Jeruzsálem egyébként éppen az iraki fiaskó miatt a NAÜ-ben sem igazán bízik. 1981-ben az IDF azzal magyarázta a reaktorblokk elleni támadást, hogy az csak fedőműveletként szolgált Irak számára, igazából atomfegyvert akartak ott fejleszteni. A NAÜ a bombázások után helyszíni szemlét tartott, ahol megállapították, hogy Irak békés célokra építette a reaktorblokkot, de ezt a jelentést Jeruzsálem sosem fogadta el. A nemzetközi csúcsszervezet renoméját azóta a fukusimai atomkatasztrófa, az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű körüli ügyetlenkedés, valamint legújabban az iraki atomprogram újraindításának ötlete tovább rontotta, nem meglepő tehát, hogy a zsidó állam továbbra sem repes az örömtől, amikor „NAÜ-biztosítékokról” hall.

Izrael fő szövetségese jelen esetben az Egyesült Államok volt. Washington az éppen regnáló elnököktől függetlenül kizárta annak a lehetőségét, hogy Irán valaha atomfegyverhez jusson, a pontos elképzelések azonban nem igazán találkoztak egymással: az Egyesült Államok hajlandó lenne megengedni Teheránnak a polgári felhasználásra történő urándúsítást, amit Izrael ugyanakkor elutasít.

A helyzeten a hol megakadó, hol újrainduló nemzetközi tárgyalások sem segítenek túl sokat: bár tényként érdemes kezelni azt, hogy Izrael sokkal jobban örül Donald Trumpnak, mint korábban Joe Bidennek, Trump és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kapcsolata soha nem volt éppen felhőtlennek mondható.

Annak azonban valószínűleg örül az izraeli vezetés, hogy Trump belengette Irán lebombázását, hiszen hiába rendelkezik Jeruzsálem kiválóan képzett, csúcstechnológiával felszerelt, ráadásul tapasztalt haderővel,

a Szent Grálnak számító atomprogram lebombázásán felbőszült Irán komoly fenyegetést jelenthetne számukra.

Rakétakeringő

Bár első ránézésre az izraeli-iráni kapcsolatrendszert le lehetne írni annyival, hogy ellenségként tekintenek a másikra, a valós helyzet ennél jóval pragmatikusabb hozzáállásról árulkodik. Érdemes példaként venni az elmúlt két év eseményeit: Teherán egy Szíriában végrehajtott izraeli bombázás után jó előre bejelentette nemcsak azt, hogy légicsapásokat fog indítani Izrael ellen, hanem azt is, hogy mikor. Jeruzsálemnek nyugodtan volt ideje felkészülni a támadásra, amelyet ráadásul elsőre kifejezetten ügyetlen módon indított meg Teherán: a légvédelem lekötésére szolgáló Sahed drónok még valahol Irak fölött jártak, amikor az igazi csapásmérő erőnek szánt rakétákat már elkezdte lelövöldözni az izraeli-amerikai-jordániai légvédelem és légierő.

Missiles sent from Iran being intercepted by the Iron Dome in Israel 's capital city Tel Aviv . Is this the start of World War 3 ?This is going to be tough #IsraeliTerrorists

— Dinesh (Choudhary) April 15, 2024

Az áprilisi támadásra válaszul az izraeliek berepültek Irán légterébe, szétlőtték az egyik iráni légvédelmi rendszer tűzvezető központját, ami történetesen az ország legfontosabb atomkomplexumát védte, majd hazarepültek.

Bármilyen furcsának tűnik, mind Irán, mind Jeruzsálem nagyon visszafogottan kezelte az áprilisi rakétázást:

Teherán bebizonyította, hogy meg meri támadni Izraelt, anélkül, hogy komolyabb károkat okozott volna az országban, Jeruzsálem pedig megmutatta, hogy az iráni atomprogram nincs biztonságban, anélkül, hogy tényleg eltalálta volna a komplexumot.

A status quo mindkét oldalon rendezve volt.

Tavaly októberben ugyanakkor történt egy szintlépés: Hasszán Naszr Alláh Hezbollah-vezér meggyilkolása után Irán újabb rakétacsapást indított Izrael ellen, ezúttal azonban a különböző fegyvernemek akciói sokkal összehangoltabbak voltak: bár nagyon komoly károk ezúttal sem keletkeztek a zsidó állam katonai infrastruktúrájában, Teherán egyértelmű jelét adta annak, hogy képes átjutni az izraeli légvédelmen. Erre már Jeruzsálem reakciója is vehemensebb volt: légicsapásokkal komoly károkat okoztak az iráni légvédelemben.

A fentiekből ugyanakkor látható, hogy hiába számít Irán Izrael legkomolyabb ellenfelének, a két állam alapvetően igyekszik arányos akciókat indítani egymás ellen.

Szintlépés?

Az izraeli-iráni ellenségeskedésben ugyanakkor egészen biztosan komoly mérföldkövet jelentene az, ha Jeruzsálem nyíltan bombázná az iráni nukleáris létesítményeket.

Az, hogy Washington értesülései szerint az izraeliek dolgoznak egy ilyen volumenű támadás részleteinek kidolgozásán, ugyanakkor nem feltétlenül abból ered, hogy a perzsa állam nukleáris programjáról folyó tárgyalások akadoznak, ennél jóval komolyabb változások is beálltak Teherán környékén.

BREAKING: Israel is bombing Iran, Syria and Iraq at the same time.This is the first time ever that Israeli warplanes have struck Iran directly.We stand with Palestine pic.twitter.com/zKrquWWOrX

— N (O) April 19, 2024

Az Irán által működtetett „Ellenállás Tengelye” az elmúlt években egymás után szenvedte el a pofonokat: a Gázát uralma alatt tartó Hamász és a libanoni Hezbollah katonai infrastruktúrája lényegében romokban hever, az Iránnal szövetséges Bassár el-Aszad szír elnök megbukott, és hiába kötött Teherán szövetséget Oroszországgal, Moszkva pillanatnyilag nincsen abban a helyzetben, hogy érdemben beavatkozzon egy esetleges iráni-izraeli háborúba. Irán tehát mostanra látványosan meggyengült,

a hadviselés egyik alapvetése pedig éppen az, hogy ha már háborúzunk, próbáljuk azt ne akkorra időzíteni, amikor az ellenségünk éppen ereje teljében van.

Amennyiben Jeruzsálem valóban azon gondolkozik, hogy megelőző jelleggel lebombázza az iráni nukleáris infrastruktúrát, úgy ebben minden bizonnyal szerepet játszik az is, hogy bár csigalassúsággal, de haladnak az orosz-ukrán béketárgyalások, a zsidó állam pedig valószínűleg nem szeretné megvárni, hogy az Ukrajnában harcoló orosz alakulatok felszabaduljanak, még akkor sem, ha minimum kérdéses, hogy a háború lezárta után Moszkva egyáltalán belemenne-e abba, hogy Irán oldalán Izraellel harcoljon.

Kulcskérdés ugyanakkor az, hogy Washington diplomáciai csatornákon meg tudja-e győzni Izraelt arról, hogy legalább az amerikai-iráni tárgyalások teljes csődjéig a földön tartsa a vadászbombázóit. Gyakori tévedés az, hogy Jeruzsálem kizárólag az amerikaiak beleegyezésével indít katonai akciókat, éppen ellenkezőleg: Izrael kifejezetten önjáró módon viselkedik akkor, amikor az állam biztonságáról van szó.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy míg Biden elnök maximum erős szavakkal próbálta jobb belátásra bírni Izraelt, addig Trump és stábja jóval vehemensebb módon szokott reagálni a nekik nem tetsző eseményekre. Attól valószínűleg nem kell Netanjahunak tartania, hogy Washington egyszerűen elengedi a kezét, hiszen Izrael továbbra is az Egyesült Államok legerősebb és legmegbízhatóbb közel-keleti szövetségese, az azonban fontos tényező, hogy egy esetleges háborúban mennyi segítséget nyújtanának az amerikaiak. Azt már most biztosra lehet venni, hogy ha Trump a tárgyalások bedőlése után végül tényleg rászánná magát Irán bombázására, akkor Izrael is háborúba vonulna, az azonban már jóval rizikósabb vállalkozás lenne, ha Netanjahu egyedül próbálná meg legyűrni a meggyengült, de egyáltalán nem veszélytelen Iránt.

Ismert elemzők gyakran szokták megjegyezni, hogy az olyan mélyre nyúló ellentétek, mint amilyenek Izrael és Irán között futnak, előbb utóbb át fognak csapni egy nyílt háborúba, ahogyan az is látható, hogy Teherán a XXI. század során még soha nem volt ilyen gyenge. Ugyanakkor

egy Irán méretű ellenféllel szemben biztos, hogy Izrael is kétszer meggondolja egy ekkora léptékű katonai akció megindítását.

Címlapkép: bár az IDF légierejének legmodernebb gépe az F-35I, az F-15-ös továbbra is a szárazföldi csapásmérés bajnoka. A címlapkép forrása: Wikimedia Commons