
Barak Ravid izraeli újságíró a Channel 12 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy izraeli tisztviselők szerint Trump az elmúlt hetekben telefonbeszélgetések során közölte ezt az üzenetet Netanjahuval.
A Fordo létesítmény megsemmisítése külső segítség nélkül meghaladhatja Izrael katonai képességeit.
A Fehér Ház azonban hivatalosan cáfolta, hogy Trump amerikai csapást fontolgatna, és közölte, hogy jelenleg nem időszerű Irán megtámadása.
A kérdés kritikus jelentőségű lesz a következő napokban és hetekben, miközben Izrael folytatja nemrég indított támadássorozatát iráni nukleáris és katonai létesítmények ellen. Ravid szerint ha a Fordo túléli az izraeli légicsapásokat, Irán nukleáris infrastruktúrája sértetlen marad, sőt Teherán akár át is helyezheti nukleáris programjának többi részét a létesítménybe, így az kikerülne Izrael hatóköréből, és felgyorsíthatná Irán útját az atomfegyver megszerzéséhez.
Az iráni félhivatalos ISNA hírügynökség megerősítette, hogy a Fordo létesítmény korlátozott károkat szenvedett a közelmúltbeli izraeli támadások során.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Amerika megtámadta Iránt - Így reagál az olaj, a tőzsdék és a forint
Máris lépnek a befektetők.
Netanjahu: Izrael már nagyon közel áll ahhoz, hogy elérje céljait Iránban
Nem kívánják folytatni a harcokat "a szükségesnél tovább".
Hivatalos: a jemeni húszik belépnek az Izrael-Irán háborúba
Bejelentést tett az iszlám fegyveres csoport.
Orbán Viktor szerint három nagy veszéllyel fenyeget a Közel-Keleten eszkalálódó háború
Videóban üzent a miniszterelnök.
Öngyilkos merénylő végzett 20 emberrel Damaszkuszban
Az Iszlám Állam vállalat magára a támadást.
Felszólította Kínát az amerikai külügyminiszter: beszélniük kellene Iránnal
Súlyos következményei lennének Irán lépésének.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?