Kijelölték az orosz leválás útját, amit aztán Trump jól le is zárt

Miközben Donald Trump amerikai elnök a harcoló felek helyett is egyre nyomatékosabban állítja, hogy az orosz és az ukrán fél is tűzszünetet szeretne, fennáll a veszély, hogy olyan szabályok mentén egyeznek ki, amelyek az agresszor Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedveznek.

Ugyan Putyin Ukrajna számára elfogadhatatlan előfeltételei úgy látszik szépen lassan az amerikai vezetésnek is egyértelművé teszik, hogy az oroszok egyelőre időhúzásra játszanak, és így arra is lett némi esély, hogy az USA valóban minőségi tűzszünetben legyen érdekelt, Trump továbbra is időkényszerben van, nemcsak saját bizonyítási vágya, hanem a háborús áldozatok minimalizálása érdekében is.

Annak, hogy milyen játékszabályok szerint érdemes belemenni az oroszokkal kötendő békébe, nemcsak Ukrajna, hanem Európa számára is tisztának kell lenni. Arra, hogy mi lehet a jövője Putyin rendszerének, milyen gazdasági vagy egyéb kapcsolat lehetséges Oroszországgal a háború után, az Egyensúly Intézet BESTalks biztonságpolitikai konferenciáján keresték a választ.

Rendezési kritériumok

Az egyik legerősebb megszólalás szerint a Nyugat már elvesztette a háborút Ukrajnában. Az ezt megfogalmazó Vladimir Socor, a Jamestown alapítvány román–amerikai származású szakértője szerint a háború annak minden formális feltételrendszere alapján vereséggel végződött. Bár később ezt azzal árnyalta, hogy ezt elsősorban politikai értelemben gondolja, az továbbra is áll, hogy a nyugati erők számtalan hibát vétettek.

Ebben Socor meglátásában az előző, Joe Biden vezette amerikai kormány tétlensége is komoly szerepet játszik, de ha Trump szerette volna, akkor képes lett volna visszafordítani a helyzetet miután januárban beiktatták. Szerinte

a mostani helyzetben azonban már azzal kell foglalkozni, hogy Európa minél jobban integrálja, ami megmarad Ukrajnából.

Ebben a kontextusban Socor azt tartja a legfontosabbnak, hogy az összes lehetséges módon kizárjuk Oroszországot a nemzetközi biztonságpolitikába való bármilyen beleszólásba. A 2022 támadás előtt az oroszoknak komoly vétóerejük volt több nemzetközi szervezetben is, de azóta is mesterei annak, hogy felértékeljék a szavuk jelentőségét akkor is, amikor már csak messziről tudnak odakiabálni az „asztalnál ülő” emberekhez.

Ennek eléréséhez, Socor egy nyolc pontos kritériumrendszert is összeállított, amik szerinte elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Nyugat megakadályozza meg az orosz befolyás visszaépítését:

1. Nem szabad hagyni, hogy a tűzszüneti megállapodás vagy egy majdani békeszerződés részeként, az oroszul beszélő kisebbségre hivatkozva olyan kitételeket fogadjunk el, amelyek Ukrajna belpolitikai fejlődését Oroszországnak kedvező módon predeterminálnák.
2. Tilos megengedni, hogy a Ukrajnába érkező békefenntartók az ENSZ zászlaja alatt működjenek, mivel a Biztonsági Tanácson keresztül az oroszok is beleszólhatnának a csapatok vezetési struktúrájába, összetételébe, finanszírozásába, valamint a fenntartásához és megszüntetésükhöz kapcsolódó folyamatokba. Szerinte mindenképpen európai katonákra lesz szükség.
3. Az ukrajnai rendezéssel egyidejűleg a moldovai helyzetet is meg kell oldani. Az ország „Transznisztriának” kikiáltott területén 35 éve orosz megszállás van. Bár Oroszország helyben állomásozó katonáinak száma csekély, amíg van bejárásuk a térségbe, addig mindig fennáll a veszély, hogy keletről próbálják bekeríteni Ukrajnát.
4. A NATO-nak sose szabad még egyszer olyan tárgyalási helyzetbe kerülnie Oroszországgal, amelyben a saját katonai erejére kéne korlátozásokat alkalmaznia.
5. „Nyugodjon végre békében az EBESZ!” Az oroszok mindig is módszeresen igyekeztek aláásni a biztonsági együttműködés alapjait, de a háború kirobbantása óta tetszhalott állapotba került az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet formátuma. Socor szerint jobb is, ha így marad.
6. A jövőben nincs szükség több felmagasztalt biztonsági kinyilatkoztatásra. Socor szerint a helsinki-, a párizsi-, vagy isztambulihoz hasonló szerződések hozzájárultak az európai normák kialakulásához, de ezzel együtt elültették azt a hamis hitet, hogy Oroszország valóban érvényesként kezeli majd ezeket. Az ilyen dokumentumokkal keltett biztonságérzet vezetett Európa morális és katonai fegyverletételéhez.
7. Fel kell tenni a kérdést, hogy ha az amerikaiak végül mégis elismerik a Krím-félsziget orosz annektálását, akkor a flottájuk szabadon mozoghat-e majd a Fekete-tengeren? Socor szerint ezzel potenciálisan teljesen megbéníthatnák Ukrajnát, folyamatos fenyegetést jelentve a kereskedelemre és a part menti populációra egyaránt.
8. Meg kell akadályozni, hogy amikor Putyin egyszer majd távozik a porondról, akkor a nyugati vezetők újabb historikus eufóriában öleljék keblükre az új orosz vezetést. Socor itt az 1955-ben is felsejlő „Genfi Szellem” fogalmát idézte meg, ahol az új szovjet vezetés miatt úgy tűnt félbeszakadhat a hidegháború, egy évre rá azonban az orosz tankok pont Magyarországra vonultak be.

Mostanra olyan szinten Putyinban személyesedett meg az orosz külpolitika, hogy Socor szerint a nyugati hatalmak túl nagyot megnyugvással fognak felsóhajtani ha egyszer eltűnik, pedig ahogy más panelbeszélgetéseken is elhangzott, több szakértő szájából, Európa, és különösen Kelet-Európa jobban teszi, ha minimum óvatos távolságot tart, bármilyen vezetés is kerül Oroszország élére az elkövetkező évtizedekben.

Ezzel együtt persze az is kérdés, hogy mennyire lehet kihagyni egy olyan országot a nemzetközi biztonságpolitikából, amelynek mennyiségileg az USA-val szinte megegyező nukleáris kapacitása van. Érzékeny téma ez Putyinnál, de bármilyen utána következő vezetőnél is, mert bár lehet procedúrákra, túlélési kényszerre és racionalitásra is hivatkozni, amíg az opció megvan, nem lehet nem számolni vele.

Putyini látkép

Jelenleg azonban a rezsimváltás maximum vágyvezérelt álom csupán a beszélgetés egy másik résztvevője, Konstantin Eggert orosz származású újságíró és politikai elemző szerint, aki úgy látja még Putyin eltűnése után is egy „agymosott” orosz néppel kell majd valamilyen formában egyengetni a legalább közömbösnél nem rosszabb szomszédi viszonyt.

Eggert úgy véli bármennyire is ezzel hiteget, Putyin csak akkor fogja felfüggeszteni a háborút, hogyha úgy látja a folytatása közvetlen az ő uralmát veszélyeztetné. Jelenleg elhiszi, hogy végig tudja vinni a „projektet” azzal a háborús gazdasággal, amelyre átállította országát.

Elmondása szerint, ameddig ebben a hitben él, azok a hírek is könnyen beigazolódhatnak, hogy akár Szpecnaz-kommandósokkal végrehajtott provokációval is tesztelni fogja a NATO 5. cikkejét, és feltételezhetően még az előtt, hogy Németország saját haderőt telepítene Litvániába, ami a jelenlegi tervek szerint 2027-re épülhet fel teljes erejében.

Mindennek ellenére a politika cinikus természete miatt minden esély megvan rá, hogy egy esetleges tűzszünet után gyorsan visszaállhat a „szokásos ügymenet”, ahogy az megtörtént a Krím-félsziget 2014 elfoglalása után is – legalábbis így látja Giorgo Cella, olasz politikatudós és Ukrajna-szakértő.

A legtöbb német politikusnak akkor eszébe sem jutott az orosz gázról való leválás, ami sokáig gazdaságuk motorját jelentette. A mai helyzet azonban más, mert már nem pusztán arról van szó, hogy emberéletekbe kerülnek Oroszország birodalmi ambíciói, hanem arról is, hogy a gázelzárás zsaroló eszköz lett,

innentől pedig beigazolódott, hogy kereskedelmi szempontból sem megbízható partnerek az oroszok.

Bizonytalan kiugrás

Ennek megfelelően az EU döntéshozói egyre komolyabban veszik az orosz nyersanyagoktól való függetlenedést: a tőlük származó szénimportot mára teljesen leállították, a szükséges kőolaj már csak mintegy 3%-a érkezik Oroszországból, és a földgáz esetében ~45%-ról májusra harmadára csökkent a behozatal, és Brüsszel 2027-re célul tűzte ki a teljes leválást, amihez a tagállami vezetőket tömörítő Tanácsban elég lesz a minősített többség is.

A május elején bemutatott EU-s csomag szerint az uniós országoknak nemzeti terveket kell készíteni az orosz gázról való fokozatos átállás megtervezésére, akkor is, ha alapvetően a már megkötött hosszú távú szerződések még évekig gázimportra köteleznék őket, ami különösen kellemetlen helyzetbe hozhatja Magyarországot.

Bár az unió oldaláról már eldöntöttnek tűnhet a kérdés, a politikai-gazdasági érdekek, ahogy ezek geopolitikai kölcsönhatása is közbeszólhat. Míg Donald Trump amerikai elnök a vámháború bejelentése után felfüggesztette azt, és erősen arra utalt, hogy Európa hosszú távú LNG-szerződésekkel – amiket az EU gyakorlatilag már tavaly beígért Washingtonnak – egyenlíthetné ki, az állítólagos 250 millió dolláros kereskedelmi deficitet, pénteken

a semmiből bejelentette, hogy még a 90 napos határidő előtt, június 1-től 50%-os általános vámot vetne ki az unió országaira.

Trump korábbi gyakorlatai miatt, ma már kevesen lepődnének meg, ha a fenyegetés nemcsak a tárgyalási taktika része lenne, de ettől még Európa azt érzékeli, hogy legalábbis a jelenlegi vezetés alatt, az USA sem egy megbízható partner, így kérdés, hogy mennyire lehet végleges az orosz gázcsapokról való leválás, amikor a diverzifikáció tűnik az egyetlen valódi biztosítéknak.

Ki állja a cechet?

Hasonlóan vitatható téma az is, mi legyen az oroszoktól lefoglalt, európai pénzintézetekben levő nagyjából 300 milliárd euróval. Bár annak kamatait már eddig is Ukrajna gazdasági megsegítésére költi az EU, annak, hogy ki nyerte a háborút, egy fontos indikátora az is, hogy a végén ki állja a rendezés számláját.

Mivel közel sem tűnik úgy, hogy Oroszország bármiféle kártérítést magára vállalna az általa kirobbantott háború lezárásakor, Vladimir Socor szerint elengedhetetlen, hogy a Nyugat ne csak az azon realizált kamatokat, hanem magát a lefoglalt vagyont is felhasználja Ukrajna újjáépítéséhez,

ennek elengedése közvetlen beismerése lenne annak, hogy nem csak politikai értelemben végződött vereséggel a konfliktus.

Fontos tényező azonban, hogy nem pusztán a jogi akadályok miatt nincs ebben a kérdésben továbbra sem konszenzus, a majdani békéhez vezető tárgyalásokon ugyanis komoly zsaroló vagy ösztönző eszköz lehet a befagyasztott pénzeszközök sorsa.

Ennek megfelelően, egyelőre a „stratégiai kétértelműség” módszerét alkalmazzák a nyugati vezetők. A héten a G7 országok pénzügyminisztereinek találkozója után, nyilatkozatukban azt írják addig tartják befagyasztva a forrásokat, amíg Oroszország nem hajlandó kifizetni a háborúja által okozott károkat, míg az Belgium - ahol a lefoglalt pénzek mintegy kétharmada található – külügyminisztere alig két hete nyilatkozta, hogy

miért ne lehetne visszaszolgáltatni a pénzeszközöket, ha erre van szükség a fegyveres konfliktus leállításához.

Persze a két kijelentés nem zárja ki egymást, de merőben más hozzáállást előjelez azzal kapcsolatban, hogy milyen viszonyrendszer alakulhat ki egy háború utáni Oroszországgal. Itt pedig még az sem tiszta, hogy az majd elérhető-e Putyin vezetése alatt.

Ilyen bizonytalan helyzetben, ennyi megbízhatatlan szereplő között, az EU számára maga a kommunikációs stratégiai kulcskérdés lehet. Egyrészről egy teljesen egységes hang persze erőt mutat, és azt jelzi a világpolitikai versenytársaknak, hogy az unióban nem lehet belharcokat kelteni tagállami érdekek mentén.

Másrészről viszont ha színfalak mögött átgondolt stratégiai van arról, hogy melyik vezetőnek mi a feladata, még profitálhat is a szövetség abból, hogy kívülről úgy látszik továbbra töredezett érdekek mentén támolyog a világ egyik legjelentősebb piaca.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images