
Tematizálni szeretnénk. A mesterséges intelligenciáról ne csak mítoszokban beszéljünk, hanem próbáljuk meg bevonni, közelebb kerülni a technológiához és építsük be a mindennapjainkba
- mondja Gaál Norbert (AI Budapest)
Amikor a gyakorlat felülírja az elméletet
A Vakvarjú étteremláncnak készült hangalapú asszisztens például egyszerűen átveszi a telefonos foglalásokat. Nem úgy, hogy kattintgatni kell egy robottal, hanem természetesen beszélget a vendéggel, majd automatikusan beviszi az adatokat a rendszerbe.
A The Path sport- és konferenciaszervezőnek fejlesztett LinkedIn-integráció pedig automatikusan keresi ki a releváns kontaktokat, megszólítja őket személyre szabott üzenetekkel, és beviszi a CRM-be. Amit korábban órákig csinált valaki manuálisan, az most magától megy.
A másik hat csapat is izgalmas megoldásokat épített: automatizált jogi esetfeldolgozás, HR-szűrés, számlafeldolgozás – minden területen találtak gyakorlati alkalmazást. És ami talán a legfontosabb: egyetlen megoldás sem igényelt tízmilliós beruházást.
Az AI ügynök fogalma egyszerűen
Mielőtt továbbmennénk, érdemes tisztázni, miről is beszélünk. Az AI ügynök nem más, mint egy olyan szoftver, ami önállóan tud feladatokat elvégezni. Nem kell minden lépését megmondani neki, mint egy hagyományos programnak. Megmondod neki, mit szeretnél elérni, és ő kitalálja, hogyan csinálja meg.
A hackathonon készült LinkedIn-ügynök például így működik: megadod neki, milyen típusú embereket keresel (például "budapesti startup CEO-k"), és ő automatikusan megkeresi őket, elolvassa a profiljukat, személyre szabott üzenetet ír nekik, elküldi, majd ha válaszolnak, bejegyzi az eredményt a CRM-be. Amit korábban egy junior munkatárs csinált órákon keresztül, azt most egy ügynök csinálja perceken belül.
Bővebben:
A magyar lemaradás számokban
Az EU-ban a vállalatok 8 százaléka használ mesterséges intelligenciát, Magyarországon ez 3,7 százalék. Ez nem csak statisztika – az MNB szerint a termelékenységi szakadék bezárása 1 százalékponttal növelhetné a GDP-t.
De van itt egy furcsa paradoxon. A belépési küszöb összeomlott. Az AI megoldások árazása (pay-as-you-go vagy havidíjas megoldások)l mellett már néhány tízezer forintból el lehet kezdeni kísérletezni. Mégsem tesszük. Miért?
Valószínűleg azért, mert félünk, hogy nem értjük. Hogy túl bonyolult. Hogy csak a nagy techcégeknek való. A hackathon viszont bebizonyította: aki van egy konkrét probléma és egy hétvége, az már tud építeni valami használhatót.
10 ezer magyar vállalkozásnak szeretnénk megtanítani, hogyan kell a mesterséges intelligenciát a döntéshozásra használni, a megfelelő kockázatok kiszűrésével
- Nagy Elek (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, elnök).
Mit csináltak a csapatok pontosan?
Arra hoztuk létre a hackathont, hogy megnézzük hogy a hazai kkv-knak hogyan tudnak az AI ügynökök az üzleti problémáik megoldásában segíteni
- Kószó Kamill (AI Budapest).
Érdemes egy pillanatra megállni a technológiai oldalon is. A legtöbb csapat különböző automatizációs platformokat (make.com, N8N, Amazon Bedrock) és API-integrációkat használt – vagyis különböző szolgáltatásokat kötött össze. A LinkedIn-ügynök például a LinkedIn API-ját hívja meg profilkereséshez, a ChatGPT API-ját használja üzenetíráshoz, és a HubSpot API-ján keresztül rakja be az adatokat a CRM-be.
A hangalapú foglalási asszisztens pedig speech-to-text szolgáltatást használ a beszéd felismerésére, ChatGPT-t a beszélgetés kezelésére, és text-to-speech-et a válaszadáshoz. Aztán API-n keresztül kommunikál a foglalási rendszerrel.
Ezek mind létező, bárki számára elérhető szolgáltatások. A trükk nem a technológia felfedezése volt, hanem annak megértése, hogyan lehet őket összekapcsolni egy konkrét probléma megoldására.
Nem feltétlenül kelll tehát 0-ról felépíteni új, komplex rendszereket ahhoz, hogy valaki beépítse cége működésébe az ügynöki megoldásokat.
Az MKIK felismerte a helyzetet
Az MKIK bejelentette új "Digitális Ébresztő" programját, amivel tízezer magyar vállalkozást tervez bevonni gyakorlati AI oktatásokba és munkába. A koncepció az osztrák WIFI-rendszert követi: tanulj és csináld műhelyek, közösségi tapasztalatmegosztás.
Ez azért fontos, mert az AI-átállás nem egyszemélyes vállalkozás. A versenyelőny a megosztott tapasztalatokból, közös próbálkozásokból épül fel. Gyakorlatból tudás, tudásból versenyelőny.
Három lépés a kezdéshez
Szóval mit tegyen vállalkozóként, ha te is becsatlakoznál az AI forradalomba? Három dolgot:
Először, nézz körül a saját cégedben. Mit csinálsz minden nap, ami unalmas és időrabló? Email-ek írása, ajánlatok összeállítása, vásárlói kérdések megválaszolása? Ezek azok a területek, ahol az AI már ma tud segíteni. Vezess egy hétig naplót – jegyezd fel, mikor érzed úgy, hogy "ezt már annyiszor csináltam". Ezek lesznek az első célpontok.
Másodszor, kezdd egy apró dologgal. Ne akarj mindent egyszerre átírni. Próbáld ki a ChatGPT-t egy marketing szöveg megírásához, vagy kérdezd meg tőle, hogyan írj jobb emaileket. Egy óra alatt látni fogod, mire képes. De fontos: az AI akkor tud jó választ adni, ha van kontextusa. Ne írj neki "írj nekem egy emailt", hanem "Egy 15 fős építőipari cégnél dolgozom, és udvarias, de határozott emailt szeretnék írni egy késedelmes beszállítónak."
Harmadszor, csatlakozz a közösséghez. AI Budapest meetupok, MKIK digitális ébresztő oktatások, területi kamarai alkalmak – a tanulási görbe exponenciálisan gyorsul, ha nem egyedül próbálkozol. Ha egy ügynöki gyorstalpalót keresel, csatlakozz a következő workshopunkhoz.
A paradoxon feloldása
Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója nemrég arról írt: az AI öt éven belül 20 százalékra lökheti az amerikai munkanélküliséget. Főleg a pályakezdők és fehérgallérosok járhatnak pórul. Ez komoly figyelmeztetés – de vajon ez az egyetlen forgatókönyv?
A hackathon alapján nem. Az AI fog munkahelyeket megszüntetni, de nem automatikusan, és nem azonnal. A hackathon azt mutatta meg, hogy aki ma kezd el kísérletezni, az holnap versenyelőnybe kerülhet. Aki vár, az valóban lemaradhat. Ez igaz munkavállalókra és munkáltatókra is.
A nyolc óra alatt készült megoldások első verziók voltak. De ezek a vállalkozások közelebb kerültek ahhoz, hogy nyertesei legyenek az AI-átalakulásnak. Megismerkedtek a szakértőkkel, akikkel együtt tudják folytatni az utat. Tapasztalatot szereztek, és ami talán a legfontosabb: bátorságot a kísérletezéshez.
Amodei figyelmeztetése komoly. De a válasz rá nem a fejvesztés, hanem a próbálkozás. Aki ma tesztel, az holnap tanít. Aki vár, az lemarad.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Több kilométeren torlódik az M0-s autóút egy hármas karambol miatt
Csak a leállósávon lehet haladni.
Iráni rakéták csapódtak be Izrael központjába, lángokban a Kudsz erők központja - Hétfői híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Trump elgáncsolná az EU-t, erre olyan erőssé tette, mint soha nem volt
Olyan gazdasági löketet adott az Európai Uniónak, amit Brüsszel álmodni sem mert.
Helyreállították a vízszolgáltatást a Balaton északnyugati partján, de nem mindenki ilyen szerencsés
Komárom-Esztergomban kevés ideig örülhettek.
Brüsszel új adók sorát vetheti ki, az EU-pénzekre is ráteszik a kezüket
Vége a dőzsölésnek és az értelmetlen pénzosztásnak.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Külföldi tőkejövedelme van?
Megkezdte a NAV a támogató eljárások megindításáról szóló tájékoztató levelek kiküldését azon magánszemélyek részére, akik 2020-2021-ben külföldi pénzintézetnél vezettek számlát,
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,
VIDEÓ! Önvezető autók: A következő nagy befektetési robbanás?
Az önvezető autók fejlesztése és bevezetése nem csupán technológiai kihívás, hanem egyre inkább a globális gazdasági és geopolitikai verseny egyik kulcsfontosságú terepe. Az USA és Kína


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Lehet még egyszer a Teslából Volkswagen?
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.