recesszió

Most minden kiderül - Érkeznek az első bejelentések arról, mennyire ütött be a vámháború

Most minden kiderül - Érkeznek az első bejelentések arról, mennyire ütött be a vámháború

Az idei első negyedéves gyorsjelentési szezonba úgy érkeztek meg a befektetők, hogy óriási bizonytalanság lógott a fejük felett, elsősorban Donald Trump vámbejelentéseinek köszönhetően. A kivetett, majd szüneteltetett vámok rég nem látott volatilitást hoztak a piacokra és bizonytalanságot a vállalati és fogyasztói döntésekben, ami óhatatlanul hatással lesz a cégek eredményeire is. A jelenlegi jelentési szezon talán legfontosabb kérdése, hogy mit lépnek a vállalatok a kereskedelmi háborúval kapcsolatos bizonytalanság közepette, hogyan döntenek beruházásaikról, milyen trendeket látnak a fogyasztóik körében, ennek megfelelően pedig hogyan módosítják előrejelzéseiket.

Eddig emelkedhet még az arany az elemzők szerint

Eddig emelkedhet még az arany az elemzők szerint

A JP Morgan elemzői szerint az arany ára 2026-ra átlépheti a 4000 dolláros unciánkénti határt, miközben nő a recesszió valószínűsége az amerikai vámok emelése és a folytatódó USA-Kína kereskedelmi háború miatt.

Amikor utoljára ilyen helyzetbe került a Fed, összeomlottak a piacok

Amikor utoljára ilyen helyzetbe került a Fed, összeomlottak a piacok

A kereskedelmi háború kellős közepén tartott fontos beszédet Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke. Előadása közben négy alulértékelt üzenetet is megfogalmazott, amelyeknek pedig messzemenő következtetései lehetnek arra, hogyan fog viselkedni a világ legnagyobb jegybankja válság idején. Aki megérti Powell szavait, és befektetési döntéssé képes konvertálni őket, annak most szép idők jöhetnek – de legalább sok kellemetlenségtől kímélheti meg a vagyonát.

Vészjósló előrejelzés: évekig tartó recesszió fenyegeti Németországot, a fellendülés csak vágyálom?

Vészjósló előrejelzés: évekig tartó recesszió fenyegeti Németországot, a fellendülés csak vágyálom?

Németország új kormánya gazdasági fordulatra készül, de a kilátások továbbra is borúsak. A belső kereslet enyhén élénkül, ám az ipari termelés gyenge, a hangulatindexek pedig zuhannak. Az amerikai vámháború és a növekvő munkanélküliség további kockázatokat jelent az exportorientált gazdaság számára – derül ki a Handelsblatt Research Institute friss jelentéséből.

Trump miatt már az IMF és a Világbank vezetősége is aggódik

Trump miatt már az IMF és a Világbank vezetősége is aggódik

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi ülései a globális gazdasági feszültségek közepette zajlanak a héten, miközben Donald Trump vámháborúja és az amerikai adminisztráció elszigetelődése új kihívások elé állítja a nemzetközi pénzügyi rendszert. Európa eközben igyekszik megerősíteni gazdasági szerepét és partnerségeit a világpiacon – írja a Politico.

Meredeken romlanak a globális bizalmi indexek

Meredeken romlanak a globális bizalmi indexek

Az amerikai vámintézkedések okozta globális kereskedelmi sokk miatt meredek ívben romlanak a legnagyobb gazdaságok bizalmi indexei a Brookings Institution és a Financial Times közösen vezetett teljesítménymérője szerint.

Ha emelkedik is az amerikai tőzsde, akkor sem úgy, ahogy eddig

Ha emelkedik is az amerikai tőzsde, akkor sem úgy, ahogy eddig

Azt már kezdjük sejteni, hogy mekkora károkat okozhat a kereskedelmi háború, azonban legalább ekkora kérdés, hogy a káosz közben hogyan alakul a globális alapkezelők pozícionáltsága. Amennyiben a vámok által rosszul érintett eszközökben nagy a kitettségük, akkor még komoly mozgások lehetnek hátra. Érdemes azt is tudni, hogy milyen eszközökben látnak reményt a profik. Ezek között vannak olyanok, amelyek csak az esés ellen védenek, de vannak köztük olyanok is, amelyekben akár évekig tartó perspektíva lehet. A Bank of America globális alapkezelői felmérésének ábráit lapozgatva próbálunk koherens válaszokat adni.

Itt a halállista: ezeket a befektetéseket kerüld most

Itt a halállista: ezeket a befektetéseket kerüld most

A hol mérgesedő, hol ideiglenes nyugvópontra jutó vámháború egészen példátlan bizonytalanságot hozott a tőkepiacokon, a befektetők rendkívül érzékenyen reagálnak az újabb bejelentésekre és valósággal rángatják a tőzsdéket. Egy korábbi írásunkban foglalkoztunk azzal, hogy az elemzői vélekedések alapján melyik nagyvállalatok (és iparágak) teljesíthetnek jól ebben a környezetben, most pedig azt nézzük meg, hogy honnan fordulnak el látványosan a profik, azaz mit NEM szabad most venni.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés

Olyan jövőt jósolnak a profik, amire évtizedek óta nem volt példa

Olyan jövőt jósolnak a profik, amire évtizedek óta nem volt példa

Ma tette közzé a Bank of America Merrill Lynch (BofA) a globális alapkezelői felmérését. A tanulmány fontosabb ábráiból szemezgetve továbbgondoljuk a felmérés következtetéseit és megpróbáljuk bemutatni milyen világ várhat ránk a következő 12 hónapban. Mostanában soha nem látott szinten van a gazdaságpolitikai bizonytalanság a világban, érdemes látni, hogy gondolkodnak azok, akik milliárd dollárokban fejezik ki a véleményük.

Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet

Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet

Ilyen heves esésre az S&P 500 indexben a tőzsde elmúlt 125 évében csak néhány példa volt. Az index februári élete csúcsáról a 200 hetes mozgóátlaga közelébe esett, ez pedig kritikus szintet jelent. Ha ez a támasz is elesik, további szakadás jöhet, láttunk már ilyet változó világrend és recesszió idején. Jelenleg úgy néz ki, hogy simán lehet egyszerre recesszió, a vámok miatt inflációs nyomás és az 1919-eshez és 1929-eshez hasonlóan az esés első hulláma után bekövetkező rossz technikai kép a vezető indexben. Ez lehet egy olyan hármas szerencsétlen együttállás, ami bő másfél évtizede nem látott helyzetet hozhat az amerikai részvénypiacra.

Egyre több amerikai cégvezér számít recesszióra

Egyre több amerikai cégvezér számít recesszióra

Az amerikai vezérigazgatók növekvő többsége számít recesszióra a közeljövőben, miközben Donald Trump elnök vámpolitikája fokozza a gazdasági bizonytalanságot - írja a Cnbc.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés.

Brutális céláremelés jött az aranyra

Brutális céláremelés jött az aranyra

A Goldman Sachs megemelte 2025 végére vonatkozó aranyár-előrejelzését 3300 dollárról 3700 dollárra unciánként, elsősorban a jegybankok vártnál erősebb kereslete és a tőzsdén kereskedett alapokba (ETF) való jelentős pénzbeáramlások miatt, amit a recessziós kockázatok megnövekedése hajt - írja a Reuters. A legkedvezőbb esetben akár 4500 dollárig is eljuthat a nemesfém jegyzése a nagybank várakozásai szerint, ami a mostani szinthez képest 39 százalékos felértékelődést jelentene.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés.

Ray Dalio: súlyosabb sokk jöhet, mint a 2008-as globális pénzügyi válság

Ray Dalio: súlyosabb sokk jöhet, mint a 2008-as globális pénzügyi válság

Ray Dalio, a milliárdos hedge fund alapító figyelmeztet, hogy Donald Trump amerikai elnök vámintézkedései és gazdaságpolitikája a globális recessziónál is súlyosabb következményekkel járhat, miközben a világgazdaság döntő fordulóponthoz érkezett - közölte a Cnbc. A szakember szerint a kötvénypiac összeomlása, kombinálva olyan eseményekkel, mint a belső és nemzetközi konfliktusok, még súlyosabb sokkot jelenthet a monetáris rendszer számára, mint Richard Nixon elnök 1971-es aranystandardról való lemondása és a 2008-as globális pénzügyi válság.

Most indul Trump őrült küldetése

Most indul Trump őrült küldetése

Trump-adminisztráció ambiciózus terve, hogy 90 nap alatt 90 kereskedelmi megállapodást kössön, komoly kihívásokkal néz szembe. A piacok közben aggódva figyelik a kereskedelmi háború alakulását, a hétvégén is egymás után jöttek a fordulatokban gazdag fejlemények.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

OSZAR »