
Fontos megállapodást írtak alá
Az Egyesült Királyság csütörtökön hivatalosan aláírta azt a megállapodást, amely alapján az indiai-óceáni Chagos-szigetek fennhatóságát átengedi Mauritiusnak. A brit kormány közlése szerint az egyezmény garantálja a Diego Garcián működő brit-amerikai katonai bázis jövőjét, mely kulcsfontosságú az ország biztonsága szempontjából.
Keir Starmer miniszterelnök kiemelte a támaszpont jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a támaszpont létfontosságú a brit terrorellenes műveletek, illetve a hírszerzés szempontjából is, és "a hazai biztonság alapját képezi".
Az ellenzék részéről azonban kritikák érkeztek. Kemi Badenoch, a konzervatívok vezetője kifogásolta a megállapodás pénzügyi vonatkozásait, kijelentve: "nem kellene még fizetnünk is" Mauritiusnak a brit terület átadásáért.
Hat évtizeddel ezelőtt Nagy-Britannia és az Egyesült Államok titkos megállapodást kötött. Ennek értelmében London elszállította a szigetek mintegy kétezer lakosát, közvetlen irányítása alá vonta a területet Indiai-óceáni Brit Területek néven, és megakadályozta a főként Mauritiusra áttelepített lakosság visszatérését.
Diego Garcia, a szigetcsoport legnagyobb tagja, kiemelkedő stratégiai jelentőséggel bírt a hidegháború idején és az öbölháborúk alatt is,
ahol amerikai B-52-es hadászati bombázók állomásoztak.
A tavaly októberében kötött egyezség értelmében Mauritius kiterjesztheti szuverenitását a teljes szigetcsoportra, beleértve Diego Garciát is. Ugyanakkor a megállapodás Nagy-Britanniának is biztosítja a támaszpont feletti szuverén jogok gyakorlását kezdetben 99 évre, amely további 40 évvel meghosszabbítható, így összesen akár 139 évig fennmaradhat a brit fennhatóság a bázis felett. Az Egyesült Királyság évi átlagosan 101 millió font lízingdíjat fizet majd.
A Chagos-szigetek a Google-ben
Korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk a Google Trends alapjait, a Google Trends használatának főbb tudnivalóit, és összefoglaltuk, pontosan hogyan kell értelmezni a Google Trends grafikonjainak adatait, és a program "Jelenleg felkapott" aloldalát ahhoz, hogy megtudjuk, mik a legnépszerűbb témák, hírek a világban és Magyarországon.
A Google Trends segítségével nemrég a pápaválasztással kapcsolatban megnéztük, hogy alakult a legesélyesebb pápajelöltek iránti érdeklődés XIV. Leó megválasztása előtt, majd azt is megvizsgáltuk, mennyire mozgatták meg az internetezőket a magyarországi érettségi vizsgák. Legutóbbi cikkünkben azt néztük meg, hogy Donald Trump katari uralkodócsaládtól kapott elképesztő értékű ajándéka mennyire befolyásolta a keresések világszerte.
Jól látható, hogy a Google 2004 óta látható adatsora alapján kiemelkedő érdeklődés mutatkozott az elmúlt időszakban a Chagos-szigetek iránt.
A Google Trends szaggatott vonala hiányos adatokat jelent: ez voltaképp a Google előrejelzése arról, hogy a keresőkifejezés hogyan fog teljesíteni a közeljövőben. Amennyiben helyes a prognózis,
a jelenlegi érdeklődés 2024 októbere - vagyis az átadásról szóló tavalyi brit bejelentés - után a második legnagyobb intenzitást hozta el.

A régiók szerinti érdeklődésnél érthető módon kiemelkedik Mauritius, az Egyesült Királyság pedig a negyedik helyen szerepel.
Az értékek 0-tól 100-ig terjedő skálán vannak feltüntetve, amelyen a 100 azt a helyet jelöli, ahol a keresések összesített számához képest a legnagyobb a népszerűség; az 50-es érték azt a helyet jelöli, ahol a népszerűség feleakkora. A 0 pedig azt a helyet jelöli, ahol nem áll rendelkezésre elég adat a kifejezéshez.
Megjegyzés: A nagyobb érték nagyobb arányt jelent az összes lekérdezéshez képest, nem pedig nagyobb abszolút értékű lekérdezésszámot. Például egy apró ország, ahol a lekérdezések 80%-a a banánnal kapcsolatos, kétszer akkora pontszámot kap, mint egy óriási ország, ahol a lekérdezéseknek csak a 40%-a vonatkozik a banánra.

Az elmúlt 12 hónapban a Diego Garcia sziget iránti érdeklődés szintén többször kiemelkedett, és most is felfelé tart.

Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, a Google Trends népszerűsítésére.
Címlapkép forrása: Pictures from History via Getty Images
Szupermodern Szu-75 „Checkmate” vadászgépekkel idegesítheti Moszkva a NATO-t
Hamarosan jöhet a nagy üzlet.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
AI Act - A mesterséges intelligencia szabályozásának fontossága
Az Európai Unió új mesterséges intelligencia rendelete (AI Act) új kihívásokat és kötelezettségeket állít a mesterséges intelligenciát alkalmazó szervezetek elé. Az EU AI Act az első olyan
Hogyan legyél anyagilag sikeres a húszas éveidben?
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák túl lehet a vizsgáin és jó eséllyel kézhez kapta a diplomáját (illetve az arról szóló iga
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg

Az Intergal Group új minőséget hoz a lakóparkpiacra! (x)

- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?