Kiderült: ennyibe fájnak összesen a Kremlnek a háborús szankciók
Globál

Kiderült: ennyibe fájnak összesen a Kremlnek a háborús szankciók

MTI
|
Portfolio
A brit külügyminisztérium pénteken ismertetett becslése szerint az ukrajnai háború kezdete óta csaknem 450 milliárd dollár bevételtől fosztották meg Oroszországot a nemzetközi szankciók.

A tárca számításai szerint a legnagyobb tételt az a 286 milliárd dollárnyi orosz jegybanki devizatartalék jelenti, amelyet az ukrajnai invázió után az Európai Unió, illetve a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzintézeteiben zároltak a szankciók részeként. A minisztérium szerint Oroszország a zárolt pénzügyi eszközök 12,9 milliárd dollárnyi kamatától is elesett. Az orosz nyersolajexportra kirótt szankciók további 148 milliárd dollár adóbevételtől fosztották meg az orosz költségvetést 2022 februárja, vagyis az ukrajnai háború kezdete óta - áll a brit külügyminisztérium pénteken bemutatott tanulmányában.

A tárca hangsúlyozza,

ezek "konzervatív becslések",

amelyek kizárólag a szankciók által az orosz állam pénzügyi eszközeire és adóbevételeire gyakorolt hatást veszik figyelembe, az orosz gazdaság más területein jelentkező veszteségeket nem. A minisztérium szerint éppen ezért valószínű, hogy a szankciók által okozott tényleges pénzügyi veszteség a most összeállított becslésben szereplő összegeknél sokkal nagyobb.

A tanulmány példaként említi, hogy az Egyesült Államokban 58 milliárd dollárnyi olyan pénzeszközt is zároltak, amely orosz magánszemélyek tulajdona.

London mindemellett 2,26 milliárd font (1070 milliárd forint) értékű hitelcsomagot állított össze Ukrajnának a Nagy-Britanniában zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából, és a brit kormány ebből a forrásból eddig két, egyenként 752 millió fontos részletet már folyósított. A hitelt az ukrán kormány teljes egészében hadfelszerelések, köztük légvédelmi és tüzérségi eszközök, valamint harcjárművek javításához szükséges részegységek beszerzésére fordíthatja.

A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére,

így felhasználható a zárolt orosz vagyoneszközök hozama Ukrajna pénzügyi támogatására. London ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy a hitelcsomag nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.

Címlapkép forrása: Shutterstock

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
OSZAR »