
Nagy hatótávolságú rakétákat lőttünk ki Izraelre
Az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) közlése szerint Sejil típusú, kétfokozatú, szupernehéz, nagy hatótávolságú rakétákat indítottak Izrael irányába - írja a Sky. A rakéták hossza mintegy 18 méter, és akár 2000 kilométeres távolságban lévő célpontokat is képesek elérni. Az IRGC szerint ez már a 12. hulláma az Izrael elleni rakétatámadásoknak.
Trump: Izrael jól halad, még nem hoztam meg a végső döntést
Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy még nem hozott végleges döntést az Irán elleni fellépésről, noha szerinte Teherán már közel járt egy nukleáris fegyver kifejlesztéséhez. A Fehér Házban válságtanácskozást tartanak.

Pillanatok alatt megdöbbentő fölény a háborúban, megszólalt a Moszad volt vezetője
Az izraeli légierő meglepően gyorsan vette át az irányítást az iráni légtér felett a júniusi támadások során - nyilatkozta a Moszad korábbi hírszerzési igazgatója a Sky Newsnak.

Pete Hegseth: Az amerikai hadsereg készen áll
Az Egyesült Államok hadserege kész végrehajtani Donald Trump bármely Iránnal kapcsolatos döntését – mondta az ország védelmi minisztere a Sky szerint.

Internet nélkül maradt Irán
Iránban szerdán szinte teljesen leállt az internetszolgáltatás az Izraellel folytatott, rakétákkal, illetve drónokkal vívott folyamatos tűzharc közepette - közölte szerdán a londoni székhelyű Netblocks, amely az internetforgalom globális megfigyelésével foglalkozik.

Atomenergia-ügynökség: nincs bizonyíték arra, hogy Irán nukleáris fegyvert fejlesztene
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerint nincs bizonyíték arra, hogy Irán jelenleg nukleáris fegyver fejlesztésén dolgozna, annak ellenére, hogy az ország 60%-os dúsítású uránt állít elő - jelentette a Sky News.

Németország figyelmeztet, még több ország sodródhat bele a most kirobbant háborúba
Johann Wadephul német külügyminiszter az Izrael és Irán közötti konfliktus kiszélesedésének veszélyére figyelmeztetett szerdán, tekintettel az Egyesült Államok lehetséges beavatkozására.
Megszólalt Trump a közel-keleti konfliktusról: senki nem tudja, mire készülök
Donald Trump amerikai elnök szerdán nyilatkozott a közel-keleti helyzet kapcsán, de nem válaszolt arra a kérdésre, az Egyesült Államok csapást akar-e mérni Iránra vagy iráni atomlétesítményekre.

Putyin: Oroszország kész közvetíteni a közel-keleti konfliktusban
Az Irán és Izrael közötti konfliktus eszkalációjáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin, Oroszország és Mohamed bin Zájid al-Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke.
Putyin megerősítette, hogy Oroszország kész közvetíteni a szemben álló felek közötti párbeszéd előmozdításában.
A Kreml szerint az elnökök aggodalmukat fejezték ki a konfliktus eszkalációja miatt. Hangsúlyozták a harci cselekmények beszüntetésének és az iráni nukleáris programmal kapcsolatos kérdések rendezésének fontosságát.
(MTI)
Számokat közölt az IDF az iráni támadásokról
Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint Irán eddig 400 ballisztikus rakétával és mintegy 1000 drónnal támadta Izraelt a háború pénteki kezdete óta.
A 400-ból mindössze 20 ballisztikus rakéta talált el lakott területet, ami sokkal kevesebb, mint ahogy azt a hadsereg előzőleg feltételezte. Az iráni támadásoknak eddig 24 halálos áldozata és mintegy 500 sérültje van.
A drónoknak egyötöde, mintegy 200 érte el az izraeli légteret, de még azelőtt kilövésre kerültek, hogy kárt tudtak volna okozni.
Izrael: légicsapás érte az iráni belbiztonság központját
Israel Katz (Jiszráel Kác) izraeli védelmi miniszter szerint légierejük sikeres csapás mért az iráni belbiztonság főhadiszállására.
Az amerikai lakosság mindössze 16 százaléka támogat egy katonai intervenciót Iránban
Az Economist/YouGov friss felmérése szerint az amerikai lakosság mindössze 16 százaléka támogat egy katonai intervenciót Iránban, míg 60 százaléka ellenzi azt.
Arra a kérdés, hogy helyesli vagy nem helyesli, ahogy Donald Trump amerikai elnök Iránt és Izraelt kezeli, 37 százalék mondta azt, hogy mindkettőt helyesli, míg 44 százalék szerint Trump nem kezeli jól Izraelt, 41 százalék szerint pedig nem kezeli jól Iránt.
A megkérdezettek fele ellenségnek tekinti a perzsa államot, negyede barátságtalan országnak, 5 százalék szerint barátságos vagy szövetséges.
56 százalék gondolja úgy, hogy az Egyesült Államoknak tárgyalnia kellene az iráni atomprogramról (a demokraták 58, a republikánusok 61 százaléka mondta ezt).
Katonai célpontokat támad Teheránban az izraeli légierő
Az izraeli légierő közlése szerint jelenleg több hullámban támadnak katonai célpontokat Teheránban.
Extensive #Israeli attacks on Lavizan area in #Tehran. pic.twitter.com/7blhflKI5Q https://twitter.com/hashtag/Israeli?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw
— Barzan Sadiq (@BarzanSadiq) June 18, 2025
Izraeli hadsereg: a Moszad várja az aggódó irániakat
Perzsa (fárszi) nyelven tett közzé üzenetet az izraeli hadsereg (IDF), amelyben azt írják, az izraeli titkosszolgálat, a Moszad várja azon irániak jelenkezését, akik aggódnak a bizonytalan jövő miatt.
Videó a Teherán elleni bombázásokról
Lavizánt, Teherán keleti részét bombázta ma az izraeli légierő - korábbi jelentések szerint valahol itt bujkál Ali Hámenei ajatollah, az ország legfőbb vezére.
BREAKINGBlasts inside the #Lavizan area eastern #Tehran. pic.twitter.com/ch9n8JMOQV https://twitter.com/hashtag/Lavizan?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw
— Barzan Sadiq (@BarzanSadiq) June 18, 2025
Izrael mától lazít a katonai korlátozásokon
Izrael ma éjjeltől lazít a háború miatt bevezetett korlátozásokon: szabadabbá teszik a lakosság mozgását, valamint fokozatosan újranyitják a gazdaságot is.
Ez egy győzelmi üzenet az iráni ellenséggel szemben
- fogalmazott a lépésről Izrael Katz védelmi miniszter.
Teherán megint támadás alatt, Karadzs is tűz alá került
Izraeli gépek bombázzák Irán fővárosát, iráni portálok szerint támadás érte Karadzs repterét is.
Irán szörnyű helyzetben van: miért nem kapitulál az ajatollah?
Az iráni haderő szinte tehetetlen a folyamatos izraeli bombázásokkal szemben, a légvédelem gyakorlatilag működésképtelen, a katonai vezérkar megsemmisült, az ajatollah valahol egy bunker mélyén bujkál. Donald Trump amerikai elnök bármelyik pillanatban megindíthatja a B-2 Spirit bombázókat Irán felé, hogy egyszer és mindenkorra felszámolja ezzel a perzsa állam nukleáris programját, katonai erejét és talán politikai vezetését is. Iránnak nem kellene sokat tennie ahhoz, hogy megússzák a legrosszabb forgatókönyvet, mindössze be kellene jelenteniük, hogy leteszik a fegyvert és önként lemondanak atomprogramjukról, a ballisztikus rakétáirkról, az ajatollah viszont alig pár percre közölte, hogy nem fogják megadni magukat. Nézzük meg, mi lehet ennek az oka.

Az oroszok szerint nagyon közel volt a nukleáris katasztrófa
"Miliméterekre volt" a világ a nukleáris katasztrófáról, amikor Izrael Irán atomlétesítményeit támadta - jelentette ki Marja Zaharova, az orosz külügy szóvivője.
A Kreml felszólította arra is az Egyesült Államokat, hogy ne szállítsanak fegyvereket Izraelnek.
(TASZSZ)
Szaár: nem lesz tárgyalás Iránnal
Izrael nem fog tárgyalni Iránnal, folytatja a katonai műveleteket, amíg el nem érik ezek céljait - közölte délután Gideon Szaár, Izrael külügyminisztere.
(Iran International)
Megszólalt Irán legfőbb vezére: nem lesz kapituláció, folytatódik a háború
Ali Hámenei iráni ajatollah beszédet mondott ma délután: azt mondta, hogy Irán nem fogja megadni magát és ha az Egyesült Államok beavatkozik a konfliktusba, „javíthatatlan károk” keletkeznek majd – írja a CNN.

Masszív erősítést kaphat Izrael hamarosan
Az Egyesült Államok már 30 légi üzemanyag-utántöltő repülőgépet küldött a Közel-Keletre, ezek a repülőgépek az amerikai vadászgépek utántöltése mellett az izraeli gépeket is támogathatják az Irán elleni támadások során.
(CNN)
Videón a bizonyíték: Irán lelőtt egy izraeli repülőgépet
Úgy néz ki, megvan az izraeli légierő első bizonyított vesztesége az Irán elleni hadművelet során: az iráni média bemutatta egy Hermes 900-as pilóta nélküli repülőgép roncsát Irán területén.

Látványos videók: az éj leple alatt csapott le az izraeli légierő az iráni MRBM-ekre
Az izraeli légierő tett közzé válogatott felvételeket az éjszakai légicsapásokról, amely során ismételten rengeteg iráni rakétaindítót semmisítettek meg – derült ki friss harctéri felvételekből.

Súlyos: azt mondják, Iránnak titkos terve van Izrael végleges megsemmisítésére
Gideon Szaár, Izrael külügyminisztere levelet írt az ENSZ Biztonsági Tanácsának, melyben azt állítja, hogy Iránnak „stratégiai tervei” vannak Izrael végleges megsemmisítésére, ezért indult meg az Ébredő Oroszlán hadművelet.

Bejelentette Irán: indul a mozgósítás, háború van
Mozgósítást hirdetett Irán elnöke, Maszoúd Peszeskján ma délelőtt egy kabineti ülésen – írja az Iran International.

Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
2023 nyarán Irán lerántotta a leplet egy teljesen újfajta rakétáról: nyilvánosan is bemutatták a Fatah-1-est, a Közel-Kelet első modern hiperszonikus rakétáját. Ma hajnalban bejelentette az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest: a rakétát élesben használták Izrael ellen, ezzel pedig „áttörték a cionisták légvédelmét” és „megszerezték az irányítást a megszállt területek légtere felett.” Izraelből érkező hírek alapján viszont úgy tűnik, a támadásnak egyetlen áldozata sem volt, bármit is célzott a Fatah-1-es, valószínűleg nem találta el.

Friss felvételek mutatják: Izrael kíméletlenül letarolta Irán egyik legfontosabb rakétaközpontját
Új felvételek érkeztek arról, hogy pontosan mekkora károkat okoztak az izraeli légierő (IAF) támadásai az iráni kulcslétesítményekben.

NYT: december óta tervezi a támadást Izrael
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök december óta tervezi az Irán elleni támadást, a terveket februárban meg is osztotta Donald Trump amerikai elnökkel - tudta meg a New York Times.
A lap információi szerint Trump ezután hónapokig azon dolgozott, hogy meggyőzze az izraeli vezetőt: ne támadja meg Iránt.
A pénteki katonai akció első hulláma azonban olyan sikeres volt, hogy Trump véleménye, hozzáállása megváltozott, hiszen látja, hogy Irán sokkal gyengébb, mint amilyennek tűnt. Ezért mérlegeli most az amerikai elnök Irán megtámadását.
Golánt is támadás érte
A hivatalosan Szíriához tartozó, de 1968 óta izraeli megszállás alatt álló Golán-fennsíkon próbáltak behatolni iráni drónok, a légvédelem észlelte és semlegesítette a támadást.
3 drónt lőttek le.
(Ynet)
Katz: így omlanak össze a diktatúrák
Tornádó, szélvihar tombol Teheránban. A kormány szimbólumait lebombázták, összedőlnek. Az állami hatalmi gépezet romokban, hamarosan még több célpont jár majd így. Tömegek menekülnek. Így omlanak össze a diktatúrák
- így kommentálta az Irán ellen zajló offenzívát Izrael Katz, a zsidó állam védelmi minisztere.
(Ynet)
Kiszivárgott: gond van az Arrow-rendszerekkel - Hatalmas veszélybe kerülhet Izrael
Fogyatkozóban vannak Izrael Arrow rakétái: ezeket az eszközöket használja a zsidó állam az iráni ballisztikus rakétatámadások elhárításához - tudta meg a WSJ.

Újabb drónok Izrael felett
Az izraeli légvédelem három iráni drónt lőtt le a légtérben az éjjel, áldozatokról nincs hír.
(Times of Israel)
Mi az a Fatah-rakéta?
Az éjjel Irán Fatah-1-es rakétát lőtt ki Izraelre, ez egy kifejezetten új, 2023-ban rendszeresített nagy hatótávolságú fegyver.
A következő dolgokat lehet tudni róla:
- hiperszonikus, tehát több mint 6000 km / órával repül,
- elvileg képes a röppálya módosítására,
- 1200-1500 kilométer körül lehet a lőtávolsága,
- 350-450 kilogrammos robbanófejjel szerelhető fel.
Mindemellett elvileg felszerelhető nukleáris töltettel is, Izrael támadásának elsődleges célja, hogy elérjék, Irán soha ne juthasson ilyen eszközhöz.
Irán nukleáris centrifugáit bombázta Izrael
Az éjjel legalább 50 izraeli vadászbombázó hatolt be Irán légterébe, Teherán térségét támadták.
A gépek a perzsa állam nukleáris centrifugáit, illetve ballisztikus rakátagyártó képességét bombázták.
(CNN)
Trump még nem hozta meg a végső döntést
Donald Trump amerikai elnök még nem hozta meg a végleges döntést Amerika katonai beavatkozásáról, egyelőre reméli, hogy sikerül annyira ráijeszteni Iránra, hogy inkább a tárgyalásos utat választják - tudta meg a Wall Street Journal közvetlenül a Fehér Házból.
Ha Izrael nyerésre áll, miért is olyan fontos, hogy Amerika beszálljon a háborúba? Itt van a válasz
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump azon gondolkozik, hogy beszáll Izrael oldalán az Irán elleni háborúba. Az elmúlt napokban rengeteg hírt, cikket, jelentést lehetett olvasni arról, hogy Izrael fölényes győzelemre áll az Irán elleni háborúban, uralja a légteret, lefejezte az iráni vezérkart, az ajatollah gyakorlatilag bujdosni kényszerül. Ezen tények alapján jogosan merül fel a kedves olvasóban, mégis mi szükség van arra, hogy az Egyesült Államok is beszálljon a háborúba. Megválaszoljuk most ezt a kérdést, illetve megnézzük azt is, miért nem szállt be Amerika a konfliktusba annak első napján.

Amerika beszállhat a háborúba
Még tegnap este jöttek arról hírek, hogy Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy beszáll a háborúba Izrael oldalán, elsősorban az iráni nukleáris létesítmények lerombolásában nyújthat segítséget légi képességgel.
Hámenei: elkezdődött a csata
Irán legfőbb vezére, Ali Hámenei pár órája üzenetet küldött a világnak:
a csata elkezdődött.
Irán ezután ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre, a támadásnak nincsenek sérültjei.
Legalább 585 halott Iránban
Iráni emberjogi szervezetek szerint az izraeli bombázásnak már legalább 585 halottja van a megtámadott országban.
Izraelben a halálos áldozatok száma 21 fő.
Kilőtte Irán a Fatah rakétákat Izraelre, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti Irán-Izrael háború szerdai fejleményeivel.
Tegnapi tudósításunk itt olvasható vissza:
Címlapkép forrása: Kobi Wolf/Bloomberg via Getty Images
Fura kapcsolat alakult ki a dollár árfolyama és az amerikai kötvényhozamok alakulása között
A globális piacok átárazzák a zöldhasú tartásának prémiumát, és most magasabb hozamokat követelnek.
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Iráni tisztviselő: irreálisak a nukleáris programmal kapcsolatos európai javaslatok
De azért megvizsgálják őket.
Iráni külügyminiszer: Mindenki számára nagyon veszélyes lenne, ha az USA beszállna a háborúba
Állítása szerint addig nem tudnak tárgyalni, amíg bombázzák az országot.
Az iráni elnökkel egyeztetett Emmanuel Macron
Megállapodtak, hogy felgyorsítják az atomprogramról szóló tárgyalásokat.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?