
Amíg mindenki Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborújára és külpolitikai 180 fokos irányváltására figyelt, Ursula von der Leyen teljesen észrevétlenül kiforgatta négy sarkából az EU-t. Az Európai Bizottság elnöke sorra kötött újabb és újabb kereskedelmi megállapodásokat a világ országaival, hogy egyszerre csökkentse a kontinens kitettségét, valamint új piacot szerezzen az uniós cégeknek a vámfüggöny mögé vonuló Egyesült Államok helyett.
Emellett pedig az uniós versenyképesség javítására sorra jelenti be a reformokat az uniós végrehajtó testület a gazdaság különböző területein.
Január legvégén mutatta be von der Leyen a Versenyképességi Iránytűt, amely menetrendet szab az uniós gazdaságátalakítási törekvéseknek, azóta pedig több mint 10 jelentős szabályozásról döntöttek: többek között megjelent az omnibusz szabálycsökkentési tervezet, lefektették a Tiszta Ipari Megállapodás (Clean Industrial Deal) nevű támogatási program alapját, elindult az acél- és a járműipari szereplőkkel a stratégiai dialógus, valamint a villamos energiapiac új árszabályozási javaslata is.
Csütörtökön pedig átment az EU új védelmi finanszírozási reformjáról szóló tervezet is az Európai Tanács rendkívüli csúcstalálkozóján, ami akár 800 milliárd eurónyi támogatást is jelenthet a katonai kiadásoknál.
Az pedig már szinte csak a lábjegyzetek között említhető a nagyobb volumenű döntések mellett, hogy a járműipari innovációra több milliárd eurónyi támogatást szabadítanak fel, valamint a gyártók kibocsátási kvótájuk számításánál kedvezményeket kapnak a 2025–2027 közötti időszakban.
Kiszervezik a világkereskedelmet az Egyesült Államok alól
A legizgalmasabb, legkevésbé látványos bizottsági törekvés a kereskedelmi lehetőségek kiszélesítése, amelyben csak az elmúlt négy hónapban mintegy 2 milliárd fős új piachoz került közelebb az Európai Unió.
A legnagyobb áttörést a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) országokkal kötött megállapodás, és az Indiával kialakítandó szabadkereskedelmi egyezség új tárgyalásai jelentik.
A Mercosur piac jelentős lehetőségeket kínál az Európai Unió számára, különösen az export terén: 2023-ban az uniós vállalkozások összesen 56 milliárd euró értékben exportáltak árukat, és 2022-ben 28 milliárd euró értékben nyújtottak szolgáltatásokat a Mercosur négy alapító országának.
Ez a világ egyik legvédettebb gazdasági övezete, ahol az európai vállalatok számos kereskedelmi akadályoktól szenvedtek eddig, beleértve a magas behozatali vámokat, a bonyolult vámkezelési eljárásokat és az EU szabványaitól eltérő műszaki előírásokat.
Az Európai Unió a Mercosur második legnagyobb kereskedelmi partnere Kína után, az Egyesült Államok előtt, és a teljes kereskedelmi forgalom 16,9%-át bonyolítja az EU-val.
Az EU számára a jelentősége abban is megmutatkozik, hogy 2023-ban ez a régió volt az államszövetség tizedik legnagyobb árukereskedelmi partnere. Vagyis óriási potenciál van még az uniós export felfuttatásában.
A megállapodást egyelőre még nem ratifikálták a tagállamok – Franciaország a leghangosabb kritikusa a tervezetnek –, de vélhetően az uniós mezőgazdasági termelőknek adott garanciák után megindulhat a kereskedelem a nyersanyagokban gazdag dél-amerikai országokkal.
Ugyanígy áttörést jelent, hogy az EU és Szingapúr között az első digitális kereskedelmi megállapodást kötötték meg, amely erősíti a fogyasztóvédelmi lehetőségeket és az adatvédelmi jogokat a digitális tranzakciókban.
Fontos az is, hogy miközben az Egyesült Államok elnöke hivatali esküjét letéve azonnal 25 százalékos általános vámok kivetésével fenyegette meg Mexikót, addig az Európai Bizottság januárban kibővítette meglévő kereskedelmi egyezményét az országgal. Ezzel új lehetőségeket biztosítva az európai agrár- és élelmiszeripari termelőknek.
Ugyanígy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is Brüsszelbe utazott február elején, hogy az amerikai vámfenyegetés miatt Európában keressen új kereskedelmi partnereket, a tárgyalások pedig nyárra lezárulhatnak a szabadkereskedelmi ügyekben.
Míg a legfrissebb eredmény, hogy az EU és India közötti szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat is felpörgette Ursula von der Leyen, aki február végén az egész biztosi kollégiummal látogatta meg az országot és írt alá szándéknyilatkozatot. Az új lendületet kapó egyeztetések célja, hogy az év végéig aláírják a teljes keretrendszerről szóló egyezményt, amely sok termék esetében vámmentes, vagy tarifacsökkentett kereskedelmet jelentene a világ legnépesebb országával.
Közben pedig a Trump által újabb és újabb vámokkal sújtott Kína is az EU karjaiba futhat.
Bár a felek kapcsolatát terheli, hogy tavaly októberben az Európai Bizottság büntetővámokat vetett ki a kínai elektromos autók uniós importjára, amelyre válaszul Peking több szubvenciós vizsgálatot indított az EU-s termékek esetében, most a közös ellenség miatt újabb tárgyalásokra készülnek a felek.
Az unió kereskedelmi biztosa, Maroš Šefčovič számos vitát szeretne kezelni egy mindkét fél számára tisztességes feltételeket szabó kereskedelmi egyezménnyel. A hírek szerint Šefčovič március vége felé érkezik Pekingbe, ahol Vang Ventao kínai kereskedelmi miniszterrel találkozik.
A megbeszélések fő témái az ipari túlkapacitások kezelése lesz, amelyek az EU szerint tisztességtelenül, sokszor államilag támogatott olcsó kínai exportot eredményeznek, veszélyeztetve ezzel az európai iparokat.
A találkozó egy másik fontos eleme az európai vállalatok piachozzáférésének javítása lesz, ami eddig kevés sikert hozott, de a kulcsa lehet egy új megállapodásnak.
Brüsszel reményei szerint az európai és amerikai kapcsolatok jelenlegi válsága miatt – köztük Donald Trump amerikai elnök Ukrajnától való elfordulása és Oroszországhoz való közeledése – további diplomáciai és kereskedelmi lehetőségeket nyithatnak meg az EU számára Kínával szemben.
A találkozókat az vezetheti eredményre, hogy az EU-nak az egyik fő célja Oroszország gyengítése, míg Kína számára piac kell, hogy szenvedő gazdaságát a víz felett tartsa. Az ázsiai ország növekedését jelenleg szinte csak a külkereskedelem hajtja, de az amerikai vámok miatt új piacot kell találnia termékeinek. Az Európai Unió pedig a világ második legnagyobb egységes kereskedelmi területe, de egy esetleges kínai dömping miatt azonnal vámokat vetne ki, így Peking érdeke is, hogy egy tisztességes megállapodást kössenek.
Mint a fentiekből is látszik, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kihasználja, hogy a tagállamok vezetőinek figyelmét leginkább Ukrajna köti le, valamint Donald Trump látványos, teljesen kiszámíthatatlan gazdaság- és külpolitikája olyan turbulenciát kelt, amely elvonja a figyelmet a brüsszeli úthengerről.
A bizottsági törvénygyár pedig nem is áll: már a hónap végén érkezhet a tőkepiaci uniót (CMU) kiegészítő megtakarítási és befektetési belsőpiaci szabályokra vonatkozó tervezet (Savings and Investments Union), majd a munkaerőpiaci és -képzési javaslatcsomagok bemutatása. Míg folyamatos a konzultáció az EU közös, hétéves költségvetésének átalakításáról, amely 2028-tól alapjaiban írhatja át az uniós támogatási politikát.
Brüsszel ugyan hangsúlyozza, hogy megállapodásra törekszik az Egyesült Államok, hogy elkerülje a Donald Trump által belengetett vámokat, de jól láthatóan alternatívaként megpróbálja magához csábítani a világot.
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/picture alliance via Getty Images
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Milliárdos adatlopás: az Ön Facebook- vagy Google-jelszavát is csalók szerezhették meg
A kiszivárgott adatok egy része biztosan bűnözők kezébe került.
Borongós a hangulat a tőzsdéken, az iráni konfliktusra figyelnek a befektetők
Amerikában ma nincs kereskedés.
Tartogat még meglepetéseket Irán? - Olyan fegyvert lőttek ki Izraelre, amit korábban soha
Ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás múlt péntek óta
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
LNG, orosz szerződések, rezsivédelem – merre tovább magyar földgázstratégia?
Hogyan válhat Magyarország valóban függetlenné az orosz földgáztól 2027-re?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen